Az Amerikai Bulldog híven ?rzi bikalefogó és gladiátor ?seinek karakán egyéniségét. Az Amerikai Bulldog er?teljes és atletikus, közép nagytermet?, nehézsúlyú kutya. Könnyed járású, ugyanakkor lendületesen, igazi átüt? er?vel mozog. Mozgása gyorsaságról, és er?r?l tanúskodik. Bátor és rettenthetetlen, de sohasem rosszindulatú, vagy kötözköd?. Fantasztikus testi ereje alkalmassá teszi arra, hogy a világ egyik legjobb ?rz? - véd? fajtája legyen. Az Amerikai Egyesült Államokban nagyon népszer?. Bár az FCI még nem ismerte el világszerte n? a fajta iránti érdekl?dés. Gyerekekkel szemben kifejezetten elnéz? szinte mindent elt?r t?lük. Meggy?z? megjelenésüket és láthatóan mindent elsöpr? erejüket a gazdájuk jól kamatoztathatja, vagyontárgyaik és családjuk védelmében. Nem habozik parancs nélkül is a családja védelmére kelni. A harcban eltökélt és tántoríthatatlan sohasem adja föl. Mindezekkel a félelmetes tulajdonságaival együtt szeret? és ragaszkodó családi kedvenc. Az Amerikai Bulldog tartása már rendkívüli testi ereje miatt is nagy felel?sség. Els? kutyás vagy gyenge kez? embernek nem javaslom. Az Amerikai Bulldognak már egészen kiskorában meg kell tanítani mi az, amit megtehet és mi az, amit nem. Ez egy hálás feladat, mivel rendkívül intelligens állatról van szó. A fajta tartásának egyetlen kulcsa a korai szocializáció. Összefoglalva, aki ?t választja, jól dönt.
Forrás: Backyard Kennel Hungary weboldala
A következ? írás Balaskó Norbert gy?jtése az Amerikai Bulldog ?störténetér?l, és az általunk ismert eddigi könyvek, cikkek alapján is az egyik legjobban összeszedett, legfelkészültebb esszé, fogyasztható terjedelemben.
Az amerikai buldog története mentes a megszokott „sikersztoriktól”. Ez a kemény munkában edzett fickó a mai napig a Nemzetközi Kynológiai Szövetség (FCI) által el nem ismert fajták közé tartozik, holott eredete a régmúltba nyúlik vissza. Ráadásul anatómiai anomáliáktól, méretbeli hiányosságoktól vagy túlzásoktól mentesen, a mai napig talán legtisztábban orzi a „buldogság” lényegét, és azokat a nemes erényeket, melyeket oly nagy becsben tartottak az ot ismero és elismero emberek.
A buldog-dinasztia leszármazása a 400-as évekre teheto. Ekkortájt kezdett elkülönülni a nomád törzsek által Angliába hozott nagytestu, vaddisznó- és medvevadászatokra használt, masztiff jellegu kutyákból egy olyan típus, melyet a buldogok oseinek tekinthetünk. Mivel ebben az idoben ismeretlen volt a „hobbikutyázás” fogalma, csak azoknak a kutyáknak volt helye a nap alatt, akik hasznos munkát végeztek. Természetesen a klasszikus értelemben vett tenyésztés is ismeretlen volt, inkább amolyan funkcionális szaporítás folyt, azaz csak a munkára legalkalmasabb, legrátermettebb és bizonyítottan jó egyedeket szaporították.
A mészárosok – akiknek a buldog születését köszönheti – általában nagytestu, veszélyes állatok között dolgoztak, melyek a „siralomvölgy” felé tartva különösen csekély hajlandóságot mutathattak az együttmuködésre. Ezért leginkább olyan kutyáknak vették hasznát, melyek megkönnyítették a vágóállatok hajtását, valamint képesek voltak az esetenként kitöro, elszabaduló nagytestu patások megzabolázására. Az általuk eloszeretettel használt kutyák harciasságukkal, kitartásukkal és nem utolsósorban legendás fogáskészségükkel vívták ki elismerésüket, s a középkorban mészároskutyaként tesznek róluk említést. Az angol nyelvben késobb pedig találóan a „bull” (bika) és a „dog” (kutya)” szavak összevonásával, már buldogként aposztrofálták oket.
Egy 800-1200 kilós bika egy lábára nehezedo súly nem csekély; ha ezt megszorozzuk néggyel, elképzelhetjük, hogy akkoriban a buldogokra micsoda „szelekciós nyomás” nehezedhetett. Ezek az állatok ráadásul félelmetes testi erejük mellett idonként veszettül ingerlékenyek, különösen, ha életüket érzik veszélyben, és nem kevés kurázsi kell ahhoz, hogy ilyenkor valaki útjukat állja.
A kor buldogjai azonban nem rettentek meg a kihívástól. Hogy külön tanították-e rá, vagy az ösztönök által vezérelt tapasztalat késztette oket, hogy a bika érzékeny orrát célozzák meg, nem tudni, mindenesetre ha egyszer fogáshoz jutottak a barom megfékezésére alkalmas egyetlen testrészen, akkor nemigen mondtak le róla.
Persze nem is nagyon volt más választásuk, hiszen ha eresztenek, rögtön egy súlyos szarvpár és két betonkemény, vaskos csülök támadásával nézhettek volna szembe, melyeknek egészségromboló hatását szükségtelen különösebben ecsetelni…
Mindehhez rettenthetetlen bátorság, kemény, atletikus fizikum és satuszorítású állkapocs szükségeltetett.
Tévedés ne essék: még mindig a „munka-buldogról”, az amerikai buldog közvetlen osérol beszélünk.
A mai angol buldog még pajzán gondolat sem volt ekkoriban.
A buldogot tehát remek adottságai ismertté tették, aminek köszönhetoen beszippantotta a kor „szórakoztatóipara”, és az egyre-másra divatba lendülo állatheccek (harc bika, medve, vaddisznó stb. ellen), valamint kutyaviadalok gyakori résztvevojévé vált, mely szerepbol aztán idovel kiszorították a buldog–terrier keverékek.
Az állatviadalok betiltásával és az ipari forradalom térnyerésével megváltozott körülmények hatására lassan kezdte elveszíteni népszeruségét, és a XIX. század közepére egyre inkább háttérbe szorult az óhazában.
Még a divatba lendülo kutyakiállítások sem hozták vissza régi nimbuszát, mivel az úri közönség köreiben viharos gyorsasággal terjedo, mopsszal keresztezett, zömök, gacsos lábú változata vezette a népszeruségi listákat, mely késobb az angolok nemzeti jelképévé vált. Igen, az angol buldogról van szó, mely az eredeti munka-buldog karikatúrájaként inkább szórakoztató, mulattató jelenségnek számított.
Mindeközben az amerikai buldog máshol kereste a boldogulást. Az 1700-as években Amerikába induló tömegeknek ismét szüksége volt kemény, kitartó munkájára. A meghódított Újvilág kezdetben talán még barátságtalanabb hely volt, mint amit a westernfilmek „poros borostáig éro whiskygoz” hangulata sugall. Akkoriban az indiánok még nem fogyasztottak „tüzes vizet”, így semmi nem akadályozta oket a telepesek ötletszeru halomra nyilazásában, és a spanyol és francia konkurencia támadásai is állandóan napirenden voltak. A fajta ekkor élte második aranykorát: portára vigyázott, marhákat felügyelt, nagyvadra vadászott, rabszolgákat orzött és viadalokon is részt vett. Egy-egy jó kutya igen komoly értéket képviselt.
Az amerikai polgárháború azonban megint csak partvonalra kényszerítette a buldogot, és a vesztes déli oldal – ahol legtovább használták eredeti funkciójában – lenézett, „proli” viadorkutyájaként kezelték. Az 1960-as évektol már délen is csak nagy ritkán lehetett velük találkozni, és szinte a kihalás szélére sodródott. Végül a fajta néhány lelkes híve összegyujtötte a megmaradt kutyákat, és gondos tenyésztoi munkával sikerült megorizniük az utókornak. A széles közönség a 80-as években köszönthette viszont az ekkor már amerikai buldogra keresztelt régi-új fajtát, és az évtized második felében ismertsége, népszerusége ismét emelkedni kezdett, sot tenyésztése már Európa több országában is folytatódott, és napjainkban is zajlik.
Sorozatos mellozöttsége ellenére az amerikai buldog mindmáig orzi osei örökségét, és rendelkezik mindazokkal a kiváló tulajdonságokkal, melyek a „buldog-leszármazottakat” mindig is magukénak tudhattak. Jellemzoen két sebességi fokozata ismert: megrendíthetetlen nyugalom és elsöpro lendület. Alapjáraton az amerikai buldog végtelenül kiegyensúlyozott, nyugodt vérmérsékletu kutya, aki képes egész délután szemlélodve heverészni a teraszon, ám ha olyan esemény történik, mely veszélyt hordozhat magában, azonnal ötösbe kapcsol, és teljes sebességre pörög fel. Ez a kettosség igen veszélyes „egyveleget” alkotna, ha idegrendszere nem volna olyan stabil, mint amilyen. Szerencsére azonban az amerikai buldog nemcsak tiszta fejjel és fejlett ösztönkészlettel, hanem kifinomult intelligenciával is rendelkezik, ezért mindezt csak valóban indokolt esetben teszi, akkor, ha jó oka van rá. Nem okoz számára különösebb nehézséget a két ellentétes hangulat közötti átváltás, ahogyan az eltéro szituációk felismerése és lereagálása sem.
Az amerikai buldogra pillantva joggal feltételezhetjük, hogy ez a kutya valóban képes lehet egy dühöngo bikát megfékezni, vagy medvével harcolni. Túlzásoktól mentes, középnagy termetu kutya, mely kelloen gyors és agilis, ugyanakkor 50-60 kilójával komoly „tuzerot” képvisel. Alkatilag még heterogén fajta, ami a különbözo területeken eltéro feladatokat végzo kutyák miatt alakulhatott így. Alapvetoen két típusa különböztetheto meg. Az egyik ún. „standard”, mely atlétikusabb, könnyebb felépítésu, valamivel hosszabb orral rendelkezik, a másik a „bully” (johnson vagy classic), mely nehezebb, tömegesebb, szélesebb, nagyobb feju, kicsit rövidebb orrú. Értelemszeruen a standard kutyák a legkülönfélébb kutyás sportokban jeleskednek, míg a bullyk a kutyavilág eroemeloi, akik rövid távon robbanékonyak és félelmetes erejuek, tehát mondjuk bemelegítés nélkül helybol ledöntenek egy téglafalat, de hosszabb távon, például kimeríto futás után kell nekik egy szusszanásnyi piheno, hogy megismételjék a gyakorlatot…
Mindazonáltal az amerikai buldog nevelése messze nem olyan nehéz feladat, mint azt sokan gondolnák. Tény, hogy állhatatos, idonként akaratos tud lenni bizonyos dolgokban, hiszen annak idején szó szerint az élete múlhatott kitartásán és makacsságán, ugyanakkor a szilárd következetességre igen fogékonyan reagál. Ahogyan korábban olvasható volt, igen érzékeny lelkivilágú fajta, ezért nevelésénél, kiképzésénél a durvaságot kifejezetten kerülni kell. Megrovásként boven megteszi a megfelelo pedagógiai pillanatban adagolt „lélektani hadviselés”, pl. egy ideig nem veszünk róla tudomást. Normális kutya-gazda kapcsolat esetén ez jobban megviseli, mint bármilyen esztelen verési kísérlet. Ez utóbbi amúgy is halvaszületett gondolat, mivel az amerikai buldog különösebb meditatív rákészülés nélkül is magasabb fájdalomküszöbbel rendelkezik, mint akármelyik indiai fakír. Valószínuleg ez is hozzájárul ahhoz, hogy a gyermekek elso számú játszópajtása, mivel abszolút nem veszi zokon, ha apró kezek csurik-csavarják, húzzák és rángatják a legkülönfélébb testrészeit. Velük szemben kiemelten elnézoen, barátságosan viselkedik.
Van azonban valami, amire csak egészen kölyök korától szoktatható, ez pedig az idegen kutyák és más állatok társasága. Vadászatokon és viadalokon kiélezodött ösztöneit csak fiatal kortól kezdett, tudatos szocializációval lehet normális szintre tompítani. Ellenkezo esetben a megegyezo nemu és azonos méretu kutyákkal szemben javíthatatlanul dominánsan, sot gyakran agresszívan viselkedik. Ugyanez vonatkozik a vele egy fedél alatt élo – és a jövoben is élni szándékozó – állatokra. Ezt a szoktatást tényleg idejekorán, kb. 8-10 hetesen el kell elkezdeni, mert a kutya féléves kora után már vajmi kevés sikerrel kecsegtet.
Osök öröksége
Az eddigiekbol jól látható, hogy az amerikai buldog tenyészése szinte egész története során a funkcióit magas szinten ellátni tudó buldogot célozta. Ennek megfeleloen a fajta nem szenved kifejezetten ot sújtó betegségektol. Természetesen bizonyos sajátosságai miatt adódhatnak kisebb nehézségei. Ezek elsosorban pofa- és fejszerkezetébol következnek. Bár az amerikai buldog elkerülte az esztelen „orr-rövidítési tébolyt”, így az ebbol fakadó légzési nehézségek, a szörcsögés, hortyogás nem feltétlenül jellemzik. A rövidebb orr miatt azonban némileg jobban fenyegeti a hoguta veszélye, lógó ajkai és nyitottabb szájzuga okán pedig melegben vagy íncsiklandó falatok közelében bizony látványosan megindul a nyála. (Bár lelkes rajongói szerint nem jobban, mint mondjuk egy németjuhásznak…) Szintén kerekded fejformájából adódóan ellésnél szükséges lehet a császármetszés, de korántsem oly gyakorisággal, mint más buldogok esetében. Középnagy méretu, robusztus fajtaként nem ismeretlen köreiben a csípoízületi diszplázia, de a gyakorlatban sok enyhe és közepes diszpláziás kutya is tökéletesen tünetmentesen éli le életét.
Táplálása semmiben nem különbözik a hasonló méretu kutyákétól. Növendékkorban visszafogottan, alacsony fehérjetartalmú, de magas biológiai értéku tápokkal, megfelelo ásványianyag-pótlás mellett kell etetni. Felnott korban már nem igényel különleges etetési praktikákat.
A buldogok és „buldog-véruek” nem véletlenül foglaltak és foglalnak el különleges helyet a kutyák sorában. Az emberek mindig is csodálták rettenthetetlen bátorságukat, tántoríthatatlan jellemüket, kiszámítható megbízhatóságukat, odaadó ragaszkodásukat és megkapó egyéniségüket. Az amerikai buldog – hányatott sorsa ellenére – mindmáig tisztán orzi ezeket a tiszteletre méltó tulajdonságokat.
