Sajnos elmondhatjuk, hogy az egyik legjobban félreismert fajta a Pit Bull.
Természetesen, az tudja ezt igazán, aki találkozott már egy igazi Pittel.
Álltalában döbbenet ül ki az arcokra, ugyanis a média által sötéten lefestett eb
heves farkcsóválás közepette próbál kier?szakolni egy kis birkózást az
ismeretlent?l. Nagy szavaknak hangzanak, pedig a kialakítása, tenyésztése
vezérfonalául szolgáló száraz tények magyarázzák, hogy miért ez a fajta az
emberhez legjobban köt?d? kutyafajták egyike. A Pitet képtelenség néhány szóval
jellemezni. Tulajdonságai révén, számtalan területen megállja a helyét. Értékes
adottságai méltán teszik az egyik legszínesebb kutyafajtává. Az egyik
legsokoldalúbb fajta, kinek használhatósága munka és sport területek
különböz? ágaiban mutatott kiváló teljesítményében mutatkozik meg.
Rendkívül széles körben használják, keresik a fajtát. Megtalálhatjuk a
különleges kommandók terrorista elhárítójaként, kábítószer keres?
kutyaként, test?rként, katasztrófa ment?ként, de ott van az ügyességi
akadály, a különböz? Power versenyeken épp úgy, mint a sérültek,
id?sek terapeutájaként, és ami a legfontosabb, családtagként.
A Pit Bull tenyésztési útja tisztán csak eredmény orientált volt, ami nem
türt meg semmiféle nemkívánatos tulajdonságot, magatartásformát. Az
eredményesség leg?bb pillérei: Az ember felé tanúsított odaadás és
szeretet, Állóképesség, Küzd?képesség. A kiválasztás, felkészülés és a harc
metodikáját ismerve tisztázódnak ezen feltételek szükségességei. A fizikai
képességek fontosságát, nemigen kell magyarázni. A megfelel? adottságokkal,
csontrendszeri és izomzatbeli feltételekkel rendelkez? kutya képességeit,
megfelel? tréninggel, a tüd?, szív, és az izomzat, inak teljesít?
képességének megfelel? módú növelésével, a harcos, ellenfele fölé
kerekedhetett. Az idegrendszer stabilitása, szintén elengedhetetlen pillére az
eredményességnek. Egy ideggyenge, kiszámíthatatlan, önmagát kontrollálni
képtelen kutya, hosszútávon elveszett. A stabil, mindig és minden helyzetben
gondolkodni, mérlegelni tudó,(bár néha úgy t?nik,képtelen rá, pedig igen is képes) harcos tudott gy?zni több típusú
ellenfelével szemben is. Mit sem értek ezek a képességek, az eredményesség
tükrében, ha nem volt meg a kutyában az emberrel szembeni feltétlen odaadás. A
megfelel? alapokkal rendelkez? kutyát, hosszú, fáradságos
edz?munkával készítették fel az els? küzdelemre.
Az eddig vezet?
út, a kutyától az utasítások feltétel nélküli teljesítését, az állandó
együttm?ködést követelte meg. Sokszor kellett különböz? trénerekkel
együtt dolgoznia, utasításaikat teljesítenie. Nem volt id? ismerkedésre,
mégis minden ment magától. Csak a gazdáját, az embert feltétlenül követ?,
elfogadó kutya tudott eredményes harcossá válni. A küzdelem során sem lehetett
másokra figyelnie, csak ellenfelére. Ez az ember felé tanúsított odaadás tette
?t az évtizedek, századok során, tökéletes családi kutyává, nagyszer?
adottságai folyamatos csiszolódása pedig sokoldalú munka és sportkutyává.
Tökéletes és mérhetetlenül odaadó családtag. Kifejezetten rosszul t?ri a
magányt, imád a szerettei között lenni. Istenként tekint gazdájára, és bár
feltétel nélkül teljesíti minden akaratát, mégis szabadabb gondolkodású, mint az
ismert munkakutya fajták. Nagy mozgás igény?, állandóan feladatra, játékra kész
kutya. Méretéb?l ered?en lakásban is tartható. Nevelése határozott kezet kíván.
A Pitet a szó legszorosabb értelmében nehéz standardizálni, hiszen tenyésztése
nem a küls? megjelenési jegyek, hanem bels? értékek, képességek, tulajdonságok
alapján történt és a küls? megjelenés csak másodlagos volt. Ugyanakkor
használatából, orientációjából ered?en kialakult egy olyan forma, mely - nem
csak szakért? szem számára - nagy biztonsággal elkülöníti más rokon fajtáktól.
Mivel a tenyészt?knek- klubokat kivéve- nem (volt) szempont semmilyen standard,
ezért kialakulhattak területenként valamelyest különböz? formák, melyek mind
ugyanarra vezethet?k vissza. Hazánkban eleinte a nagyobb, 35-45 Kg-os Pitek
voltak dönt?számban, de az utóbbi években a 20-30 Kg-os Pitek örvendenek nagyobb
népszer?ségnek. Ezek a méretek jobban is illeszkednek az "?si" formához.
Az APBT középtermet?, rövidsz?r?, felt?n?en jól izmolt kutya. A fajta er?s és
atletikus. A fej középhosszú, hangsúlyozott izmoltságú. Az állkapocs er?s és
széles, jól izmolt. A viszonylag rövid pofa a vége felé elkeskenyed?. A végtagok
er?sek, jól izmoltak, láthatóan szilárdan fogják a talajt. Az évtizedek során
kialakult egy olyan méret/súly kombináció, mely a legnagyobb eredményességet
biztosítja a kutya számára. Minden színben és színkombinációban el?fordulhat. A
Pit legjellemz?bb testrésze a feje. Nagy, hangsúlyos izmokkal, melyek nagy er?t
sugallnak. Mérete összhangban van a kutya felépítésével, méretével, bár laikusok
számára nagynak hathat. A fej jól komponált, nagy er?t sugárzó, elegáns és
karakteres. A koponya nagy, széles, kissé boltíves. Kifejlett egyedeknél a
koponyatet?n barázda helyezkedik el. A pofák kidomborodóak, enyhén ráncosan
b?rözöttek. A homlokon is ráncokat figyelhetünk meg, mely szintén egyedi
kifejezést kölcsönöz a kutyának. A nyak mérsékelten hosszú, vaskos és izmos,
enyhén ívelt. A b?r vastag, lebernyeg, ránc el?fordulhat. A mells?rész hosszan,
szélesen izmolt. A végtagok jól illeszkednek, láthatóan izmoltak. A szügy mély,
jól fejlett, dongás. Oldalnézetb?l a hát aránylag rövid, a martól a
keresztcsontig enyhén lejt. A hátsó rész er?s, izmos és mérsékelten széles. A
combok jól fejlettek és izmosak. A Pit súlyára és magasságára, nincsenek
szabályok, így szerencsére elkerülte a többfajtát is érint? standarizált
fajtanyomorítást. A fontos az, hogy összességében a súly és a magasság
összhangban legyenek. Az arányok a fontosak. Általában a jó kondícióban lév?
kanok ("hétköznapi állapotban") 19-30 Kg, a szukák pedig 17-25 Kg közöttiek.
Természetesen, sokat számít az edzettség foka is.
Beküldte Pannon Pit Bull